Mindennapi függőségeink

Este van. Hazafelé sétálok. Nem sietek. Élvezem a finom szellőt, a nyugovóra térő várost. Hajléktalan bácsi üldögél egy padon. Kezében egy bontatlan üveg vörösbor. Vette, vagy kaphatta. Ki tudja? Mindenesetre pont azt a pillanatot kapom el a tekintetemmel, amikor azzal szembesül, hogy a borhoz dugóhúzó kellene. Nézi jobbról, nézi balról. Ott az áhított nedű a kezében, de sehogy sem tud hozzáférni. Még nem dühös. Még reménykedik a csodában. Arra gondolok, bárcsak tudnék varázsolni egy dugóhúzót. Aztán arra, hogy mekkora áldás lehet ebben a helyzetben, hogy nem tudja rutinszerűen kinyitni, meginni, bódultan álomba zuhanni. Talán most valami más történhetne. Talán ez egy áldott pillanat, melyben mély felismerés születhetne függőségének tárgyával kapcsolatban. És mi a szép ruháinkban, öltönyeinkben, tisztán és illatosan olyan könnyedén ítélünk. Alkoholista. Drogos. Függő. Fúj! Bezzeg én! Én soha…

Közben az egész életed arról szól, hogy ne legyél egyedül, hogy ne legyél egyetlen percet sem magaddal. Mindig kell a másik. Mindig kell valaki. Sokszor mindegy hogy ki, csak valaki akibe kapaszkodni lehet, hogy ne merülj el a félelmektől, az egyedülléttől való rettegéstől. Vagyis te, aki megítéled a másikat függésében lehet, hogy ugyan olyan függő vagy, csak fogalmad sincs róla. Függő vagy a másiktól. A párodtól, a szeretődtől, függsz a nem létező kapcsolatoktól, a mindennapi álmodozásaid tárgyától. Ez a fajta függőség nem olyan szembeötlő, de mégis ugyan olyan taszító tud lenni, mint bármelyik másik. “Rendes”, szalonképes ember vagy. Ellátod a munkád. Nem kirívó az eseted, hiszen szinte az egész társadalom függőségben él. Erre épül. Szerezz meg valakit! Kezdd el birtokolni! Pisild körbe, s hidd azt, hogy a tiéd. Aztán háborodj fel, borulj ki, ha másé lesz. Hogyan birtokolhatnál bárkit, mikor még magadat sem birtoklod? Mikor a saját energiáid sem tudod uralni? Mikor azt sem tudod, hogy ki vagy valójában? Mikor kapaszkodsz a másikba. Belepusztulnál, ha tv, mobil, vagy laptop nélkül csak önmagaddal kellene töltened egy hetet. Pedig csodálatos találkozás lehetne. Olyan lehetne, mint egy izgalmasabb randevú. Talán szabad lehetnél! Talán élveznéd a saját társaságod. Talán ha nem kapaszkodni akarnál a másikba, egész más, mély kapcsolódás jöhetne létre. S akkor talán soha többé nem gondolnád azt, hogy birtokolhatsz egyetlen emberi lényt is, akár egyetlen másodpercre is.

S hogy mi lehet az első lépés? A felismerés, hogy annyira de annyira kell valaki. Hogy a kapaszkodni vágyás mögött ott van az a kisgyerek, aki annyira, de annyira vágyik arra, hogy végre felvegye az anyukája és szeretettel megölelje. Hogy végre érezhesse, hogy nincs egyedül. Ezt a hiányt egyetlen párkapcsolat sem képes bepótolni!