Párkapcsolat, avagy a közös tánc
Vagy attól szenvedünk, hogy nincs párkapcsolatunk vagy attól, hogy van. És mindig ott van a ha… Feltételeket szabunk. Adva van egy „férfi”. Valójában nem is férfi, hanem egy kisfiú, aki férfit játszik. Adva van egy „nő”, aki szintén nem nőtt még föl. Keresik az ideális párkapcsolatot, közben pedig csak egy elég jó anyára lenne szükségük. Ismerjük a hosszú utat az elég jó anyához. Sokan ezt akarjuk megspórolni, és verjük az asztalt, hogy párkapcsolatot akarunk! Ez eddig közhely.
Ha azonban a kislány nővé tud válni, és a kisfiú férfivé, akkor elkezdődhet az igazi, harmónikus, szenvedélyes közös tánc. Kidobtuk a klasszikus férfi –női szerepeket, a nőket évszázadokon keresztül ért bántások, és megaláztatások miatt. Ezzel együtt kidobtunk mindent, amit tartás adhat a férfinak, és biztonságot a nőnek.
A férfi tartja, vezeti a nőt. A NŐ követi a FÉRFIT. De nem tehetetlen, kiszolgáltatott bábúként, hanem olyan méltósággal, ami előtt meghajlik a férfi. A nő ereje a befogadás. Abban rejlik az ereje, hogy teljesen megnyílik.
És ott a szenvedély…
A közös tánc. Ha a férfi nem tart sérül a nő, ha a nő nem követ sérül a férfi. Együtt mozogni, együtt lüktetni, úgy hogy közben mindketten önmaguk maradhassanak. Ez a művészet.
Maradéktalanul bízom a másikban. Nincs ha…. Nincsenek feltételek.
És megszületik a szenvedély. Olyan szenvedély, ami megégethet. Megégethet és szabaddá tesz. És addig ne játsszunk a gondolattal, hogy feloldódjunk a mindenségben. Amíg ezt nem tudjuk, nem tudjuk mi az élt. Mi az igazi szerelem.